küszöB

Maradék csempék új élete

Az egyik barátnőm tavaly újította fel a lakását, és a konyhájában egy klassz, cementlap hatású 20×20 cm-es lap került a padlóra. Kértem tőle egy darabot, amit az erkélyen az asztalon alátétként használok, arra teszem a limonádét vagy a fröccsöt, de a meleg edényt is jól bírja.

Ennek kapcsán jött az ötlet, hogy összegyűjtsem, mit kezdhetünk a maradék csempével. Nálunk is maradt a konyha burkolásából egy jópár 10×10-es méretű gyönyörű, kézműves csempe a Pataki tiles kék vonalából. Méretéből adódóan remek poháralátét, de fotózási kelléknek is ideális, fénykepeztem már rajta sütit. A hátoldalát érdemes egy kicsit megcsiszolni, hogy egyenletes legyen a felülete, esetleg egy vékony parafa réteget is ragaszthatunk rá.

Törmelék csempével kidíszíthetjük a kerti utat, dekorálhatunk virágos ládát, és ha van kedvünk egy mozaik készítésének is nekiugorhatunk. Apró mozaik csempéből mutatós keretet készíthetünk a fürdőszobai tükörnek, a nagyobb lapokkal az asztallapot is újjá varázsolhatjuk. Ha nincs otthon maradék anyagunk, de mégis szeretnénk egy egyedi felületet létrehozni, érdeklődhetünk a szakboltokban, hogy van-e maradék, illetve sok kézműves manufaktúra szokott kiárusítást rendezni. Többféle méretű és mintájú lapok kombinációjával szuper eredményt kapunk, ami egyrészt különleges, nem szokványos, másrészt büszkeséggel és jó érzéssel tölt el, ha valamit önállóan alkotunk. Használjátok hát bátran és kreatívan a felesleges csempéket, megéri!

Forrás: Pinterest 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!