küszöB

Tippek kis erkély berendezéséhez

Mi nyáron sok időt töltünk kint az erkélyen, ott reggelizünk, ebédelünk és vacsorázunk. Ha épp nem tűz oda a nap, akkor kint játszunk vagy csak ücsörgünk a kerti székekben. A mi erkélyünk elég nagyméretű, ezért bőven jut hely mindennek: bútoroknak, növényeknek és tárolódobozoknak is. Elgondolkoztam rajta, hogy mindezt egy kisebb balkonon hogyan oldanánk meg, szerencsére erre is van néhány kézzelfogható tipp. Érdemes minél keskenyebb, vékonyabb bútorokat választani, és az sem hátrány, ha összecsukhatóak, vagy az asztal esetében az asztallap lehajtható. Vertikálisan is terjeszkedhetünk, például bepolcozhatjuk vagy növényekkel is díszíthetjük a szabad falfelületeket. 

Az IKEA kínálatában többféle, filigrán és összecsukható kerti asztalka és szék kapható. Használat után a székeket összecsukva a falhoz támasztva tárolhatjuk. Különböző növénytartó panelek is fellelhetők az üzletben, polccal vagy anélkül, illetve stílusos ládák is segítenek a kinti kellékek tárolásában.

Ha a bútoráruházakat végigböngészve sem leltünk rá az erkély méreteihez passzoló bútorokra és kiegészítőkre, legyünk kreatívak és készítsük el magunk, vagy bízzuk rá a kivitelezést egy asztalosra. A korlátra akasztható asztal, a laptop asztalka, amely egyben virágtartó is, a kötélen logó polclapok, a kábeldobból készült lerakók nemcsak praktikusak, hanem a balkon egyedi és vagány kiegészítői is lehetnek. A padot kombinálhatjuk tárolóval is, felső része ülőfelület, alsó kihúzható részében pedig jól elférnek a kinti párnák és takarók. Nekem nagyon tetszenek a függöny karnisra felfűzött díszpárnák is. 

 

Forrás: IKEA, Pinterest

 

Kuckósítás az erkélyen

Május van, ideje megnyitni az idei erkély szezont, ennek kapcsán elgondolkoztam, hogy mi szükséges egy hangulatos, ám kellően privát balkon kialakításához. A privát szféra és a komfort érzet megteremtéséhez fontos, hogy erkélyünk megfelelően védett legyen a kíváncsi szemektől, a széltől és a naptól egyaránt.

A mai Kézzelfoghatóban ezeknek a lehetőségeknek jártunk utána. Ha az erkélyen fémkorlát van, fűzzünk be egy vászon szélfogót, ez sok színben kapható, és tökéletesen megteremti erkélyünk alaphangulatát. Sokan egy természetközelibb megoldásra szavaznak és bambusznádakból készített “kerítést” választanak. Ha nem szeretnénk a szélfogó befűzésével és tisztításával bajlódni, végigrakhatjuk a korlát előtti teret örökzöldekkel, tujákkal, dézsás növényekkel. Az apácarács is nagyszerű ötlet, ez nemcsak védelmez, hanem virágtartóként is klasszul funkcionál. Légies, nyári vásznakkal is óvhatjuk a teret, könnyed szellővel párosulva, igazi tengerparti fílinget hozhatunk létre. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy az erkélyre nem lát rá a szembe szomszéd, és nem áll semmi a zavartalan kilátás útjába, akkor az üvegkorlát is tökéletes alternatíva.

     

 

Forrás: Pinterest

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!