küszöB

Dobozolás, de nem Tóték

Korábban Emlékgyűjtemény című posztomban az utazásokkal kapcsolatos élmények tartósítása kapcsán említettem a fém teás, kávés és csokoládés dobozokat, melyek gyakorta kerülnek be a bőröndünkbe. Legutóbb Portóból cipeltem haza egy elég nagy méretű aranyosan csillogó dobozt. Most Tünde inspirálására külön posztot szentelek nekik. 

Talán azért is szerettem bele a fém dobozokba, mert a  bolhapiacokon fillérekért juthatunk hozzá csodás darabokhoz. Csak nagyon ritkán képviselnek nagyobb értéket, hiszen élelmiszerek csomagolásaként körülbelül annyit értek, mint ma egy sörösdoboz. Mégis, ha az otthonunkhoz színben és hangulatban passzoló darabra bukkanunk, fel lehet vele dobni akár a konyhát, akár a nappali vagy a hálószoba polcait. Lehet belőle apróságok tárolására szolgáló rejtekhely, de kisebb-nagyobb átalakítással akár váza, virágcserép de gyertyatartó, lámpa, és óra is válhat belőle. Természetesen nem csak az antik, de az új dobozokat is érdemes eltenni és újrahasznosítani. Dobozoljatok Ti is! 

Képek: Pinterest

Természetes fények

Ebben a ködös, szmogos, szürke időben nagyon vágyom a tavaszra, zöldre, a természetre. És fényre! A lámpatervezőket is gyakran inspirálják természeti motívumok, sok dizájner merít ihletet az élővilágból, a napsütésből, de még az égitestekből is. 

Négy izgalmas lámpát mutatok most, a világ minden tájáról. Akár a természetet visszük be a lámpák segítségével otthonunkba, akár egy különleges álomvilágot teremtünk általuk, az biztos, hogy a kedvünk máris jobb lehet!  

Viráglámpák a japán Sachie Muramatsutól:

A kaliforniai Roxy Towry-Russell medúza kollekciója könnyed, légies formákkal, nem csak a tenger szerelemeseinek:

A brooklyni Richard Clarkson Cloud audió-vizuális lámpája színek és fények sokaságára képes, hangokra és zenére is reagál, és élethűen utánozza a mennydörgést:

Kedvencem, a taiwani Luna hold-lámpás 7 méretben vásárolható meg és valósághűen ábrázolja a hold krátereit:

Hogy kerül a bringa az asztalra?

A bringa alkatrészek felhasználását bemutató posztunk kapcsán kaptunk egy levelet Industrial Kidtől, akinél nagyon betalált a téma, ugyanis kerékpár kormányból épít asztali lámpát, nem is akármilyet. Ehhez nemcsak a kormányt használja fel, hanem a fékeket is, ugyanis a fékkarok meghúzásával lehet a lámpát fel- és lekapcsolni. A talp és a tartószár bükkfából készül, amely kérésünknek megfelelően lehet natúr színű, lakkozott vagy pácolt is. A lámpa egyes elemeit – a markolatot, a szárat és a textilkábelt – kedvenc színeinkkel formálhatjuk saját stílusunkra. 

Álmodd meg a lámpád, és Industrial Kid megvalósítja! Ha nincs elképzelésed, inspirálódj a honlapon, ahol szuper jó hangulatfotókkal kombinálva mutatja be az egyes lámpákat. 

12743976_965950676821124_3590706363575180488_n

virgin_mojito

mint_ice_cream

strawberry_smoothie

blueberry_macaron

998495_965890450160480_1893784636023206054_n

 

Forrás: Industrial Kid, Industrial Kid facebook

Nagy karácsonyi lámpa diy

Bagolyka a legutóbbi posztjában mesélt arról, hogy a Feilo Sylvania kínálatában lelt megoldást étkezőasztalának megvilágítására. Olyan izzót választott amellyel az eddig használt hagyományos égőt lecserélheti egy meleg fényű energiatakarékos fényforrásra. Igen, ma már a technikai fejlesztéseknek köszönhetően a LED-es fény is lehet meleg és adhat kellemes, szemnek nem bántó megvilágítását is.

Ez a felfedezés adta az ötletet, hogy megnézzük közelebbről is az imént említett gyártó Toledo Retro fényforrásait. Saját készítésű lámpagyártásba fogtunk, a lámpaszerelés klassz csapatépítő volt kis szerkesztőségünknek: fúrtunk-faragtunk, színre fújtunk, vezetékeket kötöttünk be, izgi volt! Elgondolkoztunk rajta, hogy hogyan tudnánk a különböző formákat –  hagyományos kialakítású, kis gömb, nagy gömb, gyertya és csavart gyertya formákat – gyakorlatban is kipróbálni.  Karácsony közeledtével adott volt a téma, három koncepciót szavaztunk meg és egy kis újrahasznosítást, illetve a tárgyak újragondolását is belecsempésztük: geometriai, klasszikus és az abszolút karácsony lettek a nyertesek.

A lámpákhoz nélkülözhetetlen alapanyagokat – textilkábeleket, foglalatokat, mennyezeti rózsákat  – a Tilkánal szereztük be, akik a cuccok átvételekor tartottak egy hasznos tanácsokkal teletűzdelt gyorstalpalót is.  A lámpák összerakását Bagolyka műszerész édesapja segítette némi szerelési munkával és szakmai tanácsadással, ezúton is köszönjük. Ha házilag szeretnétek, villanyszerelő bevonása nélkül megugrani a feladatot, mindenképpen javasoljuk, hogy kérjétek ki a Tilka szakembereinek segítségét, mert a két vagy három eres kábel kiválasztásától a földelt, nem földelt foglalatokon át a tehermentesítő használatáig mindenben tudnak tanácsot adni, de azt is vállalják, hogy a megálmodott kábelt, foglalatot, és kapcsolót össze is szerelik nektek. 

A geometriai karácsonyhoz egy geometriai formájú arany színű mécses tartót szereztünk be, és fúrtunk át a kábel átvezetéséhez. Ebből egy asztali lámpa lett, amihez egy csodaszép aranyfényű vintage fényforrást használtunk. Meghitt hangulatot varázsolhatunk vele a hálószobába, de az ünnepi asztal dísze is lehet.

kuszob_diylampak4
kuszob_diylampak3

A klasszikus karácsonyhoz Zsófi egyik kiselejtezett kuglóf sütőjét fújtuk le bronz színűre, antik hatást kölcsönözve ezzel a konyhai eszközből lámpatestté avanzsált sütőformának. Konyhapult vagy étkezőasztal megvilágításához lehet stílusos kiegészítő. (Itt például nagyon fontos a fém forma miatt az érintésvédelem, a megfelelő földelés!)

kuszob_diylampak2

Az abszolút karácsony koncepciót az ünnepre jellemző három színes – zöld, piros és fehér – kábelen logó csupasz izzóval valósítottuk meg.

kuszob_diylampak1

JÁTÉK!
Mivel nem tudtunk megegyezni, hogy melyik lámpa kié legyen, ezért úgy döntöttünk, hogy a karácsonyi lámpákat kisorsoljuk közöttetek!  Ez lesz a mi ajándékunk a fa alá, játékra fel!

A játék menete: oszd meg a Facebook bejegyzést, és írd meg a blog FB oldalán kommentben, hogy melyik lámpa (1. geometriai, 2. klasszikus, 3. abszolút karácsony) tetszik a legjobban! A bejegyzést megosztók és kommentelők között december 18-án kisorsoljuk a lámpákat.

 

Fotók: saját

Kalapból lámpát

Egy londoni kirándulás alkalmával kíváncsi szemmel jártam a nyüzsgő nagyvárost. Ha utazom, a városnézés mellett szeretek felfedezni inspiráló, különleges, ötletes megoldásokat, akár a lakberendezésben is.

Nemrégiben például egy londoni papírboltban bukkantam néhány cserepes kaktuszra, amelyek mellé régi fa vonalzókat tűztek a földbe. A legutóbbi kirándulás alkalmával az egyik kedvenc, számomra még ismeretlen újrahasznosítási és DIY felfedezésem a kalapokból készült függőlámpa volt. A hostelben, ahol megszálltam, az első képeken látható jópofa függőlámpák köszöntöttek a recepción. Ennek hatására körülnéztem, hogy miként lehet még kalapokkal dekorálni, a kedvenc összeállításaimat lejjebb görgetve találjátok.

hat_s1

hat_s2

hat
hat5

hat6

hat7

hat9

 

Forrás: PinterestBy Tezza és saját fotók

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!