küszöB

Tavaszi koszorúprojekt – DIY

Tavaly vettem egy kedves kis hortenziabokrot. Évek óta barátkoztam a növénnyel, főleg a zöld virágúak tetszettek, melyek később lilás színekben játszanak. A telet a lépcsőházban vészelte át, a többi teraszlakóval együtt néha-néha kapott egy kis vizet. Pár hete vettem észre, hogy a kiszáradt levelek alatt csodaszép zöld hajtások bújtak elő. Nagyon hálás növényke. Ráadásul teljesen véletlenül sikerült tökéletesen kiszárítanom a virágokat, és még a színük sem fakult meg. Utánaolvastam, és kiderült, a trükk az, hogy szépen lassan kell szárítani: a virágokat a növényen kell hagyni és megvárni, amíg félig kiszáradnak, papírszerűek lesznek a szirmai, ezután levágni a leveleket a szárról és vázában kis vízbe tenni, és így lassítani tovább a száradást.  Mivel nálunk nem kertben, hanem cserében növekedett a bokor,  a téliesítéssel együtt járt a föld kiszárítása, amely tökéletes megoldás volt a szirmok konzerválására. 

Már csak azt kellett kitalálnom mihez kezdjek a tálcányi száraz hortenziával. Egy régi fehérre festett vesszőkoszorút szedtem elő a téli dekorok közül, ezt terveztem virágba borítani. A virágokat azonban nagyon nehezen sikerült a faágakra applikálnom, a legkisebb nyomásra szirmokra hullott szét a növény. Szerencsére volt jó pár virág, amin próbálkozhattam. A megoldás az lett, hogy néhány hosszabb szárú virágra drótot tekertem, és a drótot erősítettem a koszorúhoz. Így is elég sok szirmot veszítettem, de talán jobb is így, mert ahelyett, hogy egy teli koszorút készítettem volna, amit eredetileg terveztem, egy izgalmas, asszimetrikus kompozíció született. Újrahasznosított koszorú, újra hasznos hortenziavirágokkal.

A lehullott szirmokat pedig befőttes üvegbe zártam és a konyhaasztalra tettem. Izgalmas, ahogy keverednek a színek, és mosolygós, üde hangulatot áraszt az üvegcse. Azt pedig már epekedve várom, hogy újra virágba boruljon a hortenzia. 

Képek: saját

Nagymamáink horgolt csipketerítői – upcycle

A csipke manapság is nagyon divatos, a vintage és shabby chick stílus egyik alapeleme. Egyre többször látom esküvői dekor részeként is: csupa báj és nőiesség, úgy érzem valóban megunhatatlan. Tavaly a tihanyi PLACC piacon bálákba halmozva fillérekért árulták őket, ezeken a szuper lelőhelyeken igazi kincseket találhatunk. De gondolom elég sokan vagyunk, akik családjában is fellelhető pár régi horgolt csipkealátét. A nagymamámnál a kis üveges vitrinen és a manapság már retrónak számító tévés szekrény tetején is volt a klasszikus horgolt csipketerítőkből pár, általában virágok és a porcelán díszek alatt használták.

Az újévet idén a Balatonon kezdtük egy kedves barátnőmék ízlésesen berendezett balatoni nyaralójában. Ott bukkantam rá néhány csodálatos párnára: egyszerű és nagyszerű ötlet volt, hogy a huzatra kör alakú csipkealátétet varrtak, így azok sikkes kiegészítői lettek a púderes szobának. Annyira inspiráló volt, hogy én is elkezdtem ötleteket gyűjtögetni, hogy a nagyinál porosodó csipkéket miként hasznosítsam újra. Alább pedig az említett párnák, majd a többi kedvenc csipkés ötletem.

 



Képek: saját, Pinterest

Ha a tárgyak mesélni tudnának

Ha használtan veszek meg egy tárgyat, néha elgondolkozom rajta, hogy vajon kié lehetett az előző életében? Hogyan használhatták? Milyen volt a tulajdonosa? Ha felmenőktől öröklöm, akkor pedig különösen fontossá válik számomra. Ilyen a nagymama horgolt ágytakarója, vagy a hímzett párnahuzat és a tejes edényünk. Nos, a mai lakásbemutatóban a Boston melletti galériás lakás csupa olyan tárggyal alkot kerek egészet, amelyet a fiatal tulajdonos, Samara az édesapjától és a nagyszülőktől örökölt. Azt gondolom, egy-egy ilyen tárgy sokszor értékesebb, mint egy vadiúj, drága bútordarab. 

Samara az Apartment Therapy egyik szerzője, és néhány lakásbemutató megírása után úgy döntött, hogy saját otthonába is betekintést enged. A lakást még az édesapja vásárolta és újította fel, és tele van olyan bútorokkal, amelyeket a nagyszülők még az 1950-es, 60-as években vásároltak. Bájukat, történetüket és régiségüket néhány új darab színesíti.
A tulajdonos sok bútort, például a fehér polcot, vagy a dohányzóasztalt és a kanapét is használtan vette, így nem csak költséghatékonyan járt el, hanem még szuper egyedi cuccokat is szerzett magának. Az asztal tetejét saját maga cserélte ki, sőt a kanapé huzatát is maga varrta, a falra függesztett CD- és könyvtartót pedig ő tervezte és valósította meg. 

A lakás csupa személyesség: a kedvenc történetem, hogy az ágy fölött függő faágakra a tulajdonos kedves, gyerekkori álomfogója került, valamint a nagymama régi ékszerei lógnak rajta. 




Forrás: Apartment Therapy

 

Dobozolás, de nem Tóték

Korábban Emlékgyűjtemény című posztomban az utazásokkal kapcsolatos élmények tartósítása kapcsán említettem a fém teás, kávés és csokoládés dobozokat, melyek gyakorta kerülnek be a bőröndünkbe. Legutóbb Portóból cipeltem haza egy elég nagy méretű aranyosan csillogó dobozt. Most Tünde inspirálására külön posztot szentelek nekik. 

Talán azért is szerettem bele a fém dobozokba, mert a  bolhapiacokon fillérekért juthatunk hozzá csodás darabokhoz. Csak nagyon ritkán képviselnek nagyobb értéket, hiszen élelmiszerek csomagolásaként körülbelül annyit értek, mint ma egy sörösdoboz. Mégis, ha az otthonunkhoz színben és hangulatban passzoló darabra bukkanunk, fel lehet vele dobni akár a konyhát, akár a nappali vagy a hálószoba polcait. Lehet belőle apróságok tárolására szolgáló rejtekhely, de kisebb-nagyobb átalakítással akár váza, virágcserép de gyertyatartó, lámpa, és óra is válhat belőle. Természetesen nem csak az antik, de az új dobozokat is érdemes eltenni és újrahasznosítani. Dobozoljatok Ti is! 

Képek: Pinterest

Andi rádiója

Egy nagyon kedves ismerősöm lakásának éke a mai újrahasznosított dizájn rovat főszereplője, egy szekrény méretű felújított rádiós lemezjátszó, azaz zeneszekrény. Andi kreatív szakember, szépérzéke, harmóniára való törekvése az egész lakásán tükröződik. Van pár olyan különleges bútora, amit ő festett, vagy festetett át, de főműve, a bolgár rádió véletlenül került hozzá. 

Az irodába vitte be egy új kollégája, aki nem sokáig maradt, ellenben ott hagyta a működésképtelen rádiót. Hogy ne dobják ki, megmentette. Elkezdett szerelők után kutatni a neten, és a Népszínház utcában bukkant rá a szakemberre, aki már a rádió neve alapján be tudta azonosítani a modellt. Resprom Lira ’69.  Két ember és egy kombi autó kellett a szállításhoz. 

Andi célja nem csak az volt, hogy működjön a régi rádió, szerette volna úgy átalakíttatni, hogy digitális eszközökhöz is csatlakoztatható legyen. A lemezjátszó kimenetelét varázsolta bemenetté a mester, olyan zseniális módon, hogy minden funkciója használható maradt. Így ha akarjuk a tabletről szólhat a muzsika, de a klasszikus bakelit korongokkal is jól boldogul a rendszer. A dizájnos lábak Andi ötleteit és édesapjának ügyes kezét dicsérik. 

“Jó meleg hangja van, imádom, ahogyan Jack White szól a rádióból. Biztos lehetne még rá költeni, de én bírom, ahogyan recseg, és hogy be kell melegednie, az első pár percben nincs hangja” – meséli Andi. Én pedig imádom a háttérben a bontott tégla falat, amely csodálatosan keretezi az upcycle zeneszekrényt. 

 

Képek: saját

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!