Lassan 8 éve lakunk itt, a nappalink ablakából bámulatos félkörben látunk rá a budai hegyekre, a Gellérthegytől a Sashegyig. Talán ez volt az egyik ok, amiért beleszerettünk a lakásba. De az előző hét évben alig töltöttem időt a nappaliban. Egyedül csaknem soha.
Az ablak alatt egy krémszínű, letisztult vonalvezetésű modern kanapé állt. Háromszemélyes, de lapos karfáján elfért még egy-egy vékonyabb vendég. Még az előző albérletbe vettem, ahol a téglalap alakú szoba hosszabbik falánál állt. Itt, a hosszúkás nappali végében akár ideális is lehetett volna. De valami nem klappolt. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi, de nem szerettem itt azt a világos kanapét, így az első adandó alkalommal, az iroda berendezésekor megszabadultunk tőle. A helyére egy azúrkék kétszemélyes fotel került. Nem akart azúr lenni. Az Tünde színe. Szürkének indult, és egyszemélyes fotelnek. De így alakult, és milyen jó, hogy így alakult. Azóta minden reggelemet a nappaliban kezdem. Bekucorodok a fotel sarkába, oldalt ülve, vállamat a háttámlának támasztva kifelé bámulok, bambulok bele a budai háztetőkbe és a kávésbögrémbe. Éjszaka is gyönyörűséges, ahogy a Sashegyen pislákolnak a fények.
Coelho egyik regényében, a Bridában azt javasolja a boszorkány a főszereplőnek, hogy szabaduljon meg a ruháitól, amelyeket nem hord. Elveszik az energiáját. Valami hasonlóról ír a Feng Shui is, a használaton kívül bútorokat, tárgyakat érdemes rendszeresen kiszortíroznunk. Nekünk a nappalink volt csaknem használaton kívüli. A kék kanapé viszont inspiráló, elmélkedő hellyé változtatta. Ilyen sokat számít egy jól megválasztott bútor.
Jó, hogy nem dobtuk ki. Mármint a nappalit.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: