küszöB

Download Design Kid – letölhető bútortervek mindenkinek

A három éve indult kezdeményezés, a Download Design Kid egy friss szemléletű, kísérleti projekt, amely ingyenesen letölthető bútorterveket kínál bárki számára. A MOME-s hallgatók által féléves kurzusok keretein belül tervezett bútordarabok a gyerekek és fiatalok más-más élethelyzetében nyújtanak megoldást: az elmúlt projektek tematikáiban például az első otthon, a gyermek érkezése, valamint kisiskolás gyermekek bútorai voltak a főszerepben. Szuper, hogy tényleg bárki letöltheti a neki tetsző terveket, így saját kezűleg, vagy asztalossal készíttetve is életre kelhetnek a bútorok, amelyeknek egyébként ötvenezer forintra maximalizálták az anyagköltségét. Amellett, hogy a Download Design Kid projekt által pénzt és szemetet is spórolhatunk, a helyi forrásokat (pl. helyi munkaerő, saját kezű elkészítés, helyi alapanyagok) is kihasználhatjuk. Az eredmények egyébként minden évben a Construma Otthon Design kiállításon debütálnak, és a downloaddesign.hu-n megtekinthetőek és letölthetőek.

Személyes kedvenceim a Kurdi Szilvia által tervezett színes Hexabox tárolórendszer, Kákóczki Fanni függő fotelje, és Barna Csaba Meti tárolóbútorai. És nektek?



 

Forrás: Download Design

OSB lap upcycle

Reggeli futásaim során egy OSB lapból készült ideiglenes kerítés mellett haladok el, és gondolatban máris futtatom, hogy a hagyományos felhasználásán túl mennyi szuper dolgot lehet készíteni belőle.

Az OSB lap nagy népszerűségnek örvend a faanyagok piacán, ezt a sokoldalú alkalmazási lehetőségeknek és kedvező árának köszönheti. Az OSB egy betűszó, az Oriented Strand Board kezdőbetűiből ered, jelentése irányított szálelrendezésű lap. Előállítása során az erdőápolási munkákból származó háncsdarabokat magas hőmérsékleten és nyomáson egymásra préselik. Ezáltal számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik: környezetbarát, nincs benne anyaghiba, egyszerűen megmunkálható, épp ezért tető, padlózat és falburkolat építéséhez is kiváló.

Könnyű vele dolgozni, ezért a hobbi barkácsolók is felfedezték magunknak, és nem félnek kreatívan hasznosítani, és láthatóvá tenni a falakon belül is. Hálószobában remekül kiemelhetjük vele az ágy mögötti falat, vagy használhatjuk ágyvégként is, lehet belőle kreatív fal a gyerekszobában, vagy az íróasztal mögött a dolgozósarokban. Bútorként is megállja a helyét, készíthetünk térelválasztót, egy kis varázslattal vagány komód és bútorfront válhat belőle gardrób szekrény részeként. Felülete jól bírja a festéket, láttam már feketére pingált táblát egy újhullámos kávézóban, amire krétával vésték fel az aktuális kínálatot, de merészen fekete konyhabútor frontokat is.

 

Forrás: Pinterest

Kísérletezés és játékosság a bútortervezésben

Fogarasi Demeter, formatervező nevét a 2014-es OTTHONDesign kiállításról ismerhetjük, ahol a Pinsofa bútorával mutatkozott be a magyar közönségnek. Demeter munkáit az anyaggal és a formákkal való kísérletezés jellemzi, a végeredményben a letisztultság mellett a játékosság is megjelenik. Az alkotás iránti szenvedélye és kíváncsisága vitathatatlan, az érzelmeknek nagy teret enged, hisz a tárgyak lelkében.

Valójában minden bútora egyedi humorba oltott karakterrel bír, a Pinsofa hát- és kartámlája órási gombostűfejekre hajaz, míg a bútor lábait a gombostű szára formázza meg. A Cross szék is egy érdekes kísérlet eredménye, burkoláskor a fugázás kijelöléséhez használt kis keresztek többszörös felnagyítása ihlette. A Frozen textile fotel egyszerre testesíti meg az anyag folyékony és szilárd halmazállapotát, amely mindörökre megőrzi az alkotás folyamatát. 

Munkáit a VITRIN-nel közös kiállításon nézhetitek meg közelebbről, ahol látható lesz Lakos Dániellel együttműködésben tervezett Byba fotelcsalád is.

 

Forrás: Fogarasi Demeter-Behance

Dolgozósarkot otthonra

Kicsi lakásunkban, ahol egyelőre nincs alkalmam dolgozósarkot kialakítani, éppen törökülésben ülve írom ezt a posztot, méghozzá a padlón, egy dinamikus ülőpárnán, a laptopom pedig a dohányzóasztalon. Belegondoltam, hogy vajon tudnék-e hosszú távon így dolgozni? Azt hiszem, semmiképp.
Manapság egyre többen dolgoznak otthonról. A koncentrált, hatékony, kényelmes és rendszeres otthoni munkavégzésnek alapvető kelléke egy otthoni dolgozósarok vagy iroda. Összegyűjtöttem néhány szempontot, amiket nem lehet elhanyagolni egy otthoni irodasarok berendezésekor.

Az asztal, szék, a világítás és a tárolás négyese mindenképpen ilyen.
Gondoljuk át, hogy mekkora asztalfelületre van szükségünk. Kell-e helyet adni asztali számítógépnek, külön monitornak (ha igen, kell-e ehhez magasító elem?) Vagy csak laptopról dolgozunk? Mennyi papírral jár a munkavégzésünk? Milyen eszközöket használunk még, pl. nyomtató, szakkönyvek, rajzeszközök, szótárak, rajztábla, stb.? Azokat milyen gyakran használjuk, érdemes-e kéznél hagyni őket esetleg nyitott tárolón, vagy polcon?

Az irodai szék minősége, ergonómiai kialakítása is rendkívül fontos, hiszen sok időt töltünk rajta, nem mindegy a gerincünknek, hátunknak, hogy milyen támaszt kap. Ha derékfájósak vagyunk, vagy sok időt töltünk a székben, a legjobb, ha az görgős és karfás, magassága és háttámlája állítható. 

A fény és világítás kérdéskörnél mindenképp szuper, ha minél több természetes fény jut be a helyiségbe, ahol az irodát, vagy dolgozósarkot kialakítjuk. Az irányított direkt fény egy asztali lámpa formájában elengedhetetlen, a színhőmérsékletet és a fényerősség (erről Bagolyka már korábban írt itt) két fontos mutató, amelyről kikérhetjük szakember véleményét is a kiválasztásukkor.

Nekem nagyon tetszenek az egy-egy falrészt bevonó parafaburkolatok, amikre mindenféle fontos papírt, képet, inspirációt lehet tűzdelni. Ha nem szeretnénk egy teljes falat ‘beáldozni’ erre, viszont szükség van üzenőfelületre, vagy táblára, a mágnestáblák, parafa táblák is jó szolgálatot tehetnek. 
Az iroda dekorációjára, felturbózására érdemes időt, energiát szánni (és mindezt lehet pénztárcabarát megoldásokkal is), hiszen egy jó hangulatú irodában jobban is érezzük magunkat.











Forrás: Pinterest

Andi rádiója

Egy nagyon kedves ismerősöm lakásának éke a mai újrahasznosított dizájn rovat főszereplője, egy szekrény méretű felújított rádiós lemezjátszó, azaz zeneszekrény. Andi kreatív szakember, szépérzéke, harmóniára való törekvése az egész lakásán tükröződik. Van pár olyan különleges bútora, amit ő festett, vagy festetett át, de főműve, a bolgár rádió véletlenül került hozzá. 

Az irodába vitte be egy új kollégája, aki nem sokáig maradt, ellenben ott hagyta a működésképtelen rádiót. Hogy ne dobják ki, megmentette. Elkezdett szerelők után kutatni a neten, és a Népszínház utcában bukkant rá a szakemberre, aki már a rádió neve alapján be tudta azonosítani a modellt. Resprom Lira ’69.  Két ember és egy kombi autó kellett a szállításhoz. 

Andi célja nem csak az volt, hogy működjön a régi rádió, szerette volna úgy átalakíttatni, hogy digitális eszközökhöz is csatlakoztatható legyen. A lemezjátszó kimenetelét varázsolta bemenetté a mester, olyan zseniális módon, hogy minden funkciója használható maradt. Így ha akarjuk a tabletről szólhat a muzsika, de a klasszikus bakelit korongokkal is jól boldogul a rendszer. A dizájnos lábak Andi ötleteit és édesapjának ügyes kezét dicsérik. 

“Jó meleg hangja van, imádom, ahogyan Jack White szól a rádióból. Biztos lehetne még rá költeni, de én bírom, ahogyan recseg, és hogy be kell melegednie, az első pár percben nincs hangja” – meséli Andi. Én pedig imádom a háttérben a bontott tégla falat, amely csodálatosan keretezi az upcycle zeneszekrényt. 

 

Képek: saját

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!