küszöB

Műfű fíling

Tavasszal írtam a műfüvek széles körű felhasználási lehetőségeiről, és olyannyira megihlettem önmagam, hogy azzal a lendülettel be is szereztünk egy méretes téglalapot. Közepes árfekvésűt választottunk, fontos szempont volt, hogy mezítláb mászkálva se szúrja a talpunkat a műfű, és rá is lehessen ülni, akár az igazira. Régóta tervezgetem, hogy beszámolok, hogyan szuperál az új szerzemény az erkélyen, de a nyár, huss elrepült, sajnos fotók nélkül. De most egy barátnőm segítségével – ő fotózott ugyanis – behoztuk a lemaradást.

Elég nagy erkélyünk van, gondot is okozott a meghitt hangulat megteremtése, ezt a problémát sikerült a műfű segítségével orvosolni, ami a kerti bútorok – asztal, székek és a pad – alá, illetve azok környékére került. A tér ily módon történő tagolásával sikerült az erkélyen egy intimebb, hangulatosabb oázist létrehozni, ami a nyár folyamán meghitt baráti beszélgetések, vidám családi ebédek és csendes reggeli teázások helyszíne lett.

 

 

Fotók: Papp Dóri

Türkiz kerámia csodák a káptalantóti piacról

Az esős, balatoni hétvégén ellátogattunk a káptalantóti piacra is, ahol a rossz idő ellenére is megteltek a parkolók. A piac ősszel egészen más arcát mutatja, mint a nyári forgatagban: kicsit kevesebb stand van nyitva, kicsit kisebb a tömeg, a hűsítő szörpök helyett melengető forró italokat kínálnak, megjelentek a dísztökök és az évszaknak megfelelő zöldségek, gyümölcsök is. 

Bíztam benne, hogy egyik kedvenc keramikusom, Lengyel Zsuzsa most is a helyén lesz, Zsuzsa standjánál kisebb sokadalom szokott kialakulni. Mindenki csodálja portékáit, kérdez, érdeklődik, vásárol, rendel, ha valami hiányozna. Én sem szoktam üres kézzel távozni, van már kis türkizkék madárkám, rendeltem már méztartó edényt és most egy szürke kerámia madárkát hoztam magammal. 

Zsuzsa edényeire és dekor tárgyaira – madárkák, szívek – először a színük miatt figyeltem fel. Csodaszép türkizkékben pompáznak, a máz nem egyenletes, hol erőteljesebb a szín, hol halványabb, hol kibukkan az anyag barnás árnyalata, de így tökéletesek. Felületük egyedi mintázatot is kap, bájosak és megismételhetetlenek. 

Sokféle használati tárgy található a kínálatban: bögrék, tálak, tányérok és legújabb felfedezésem a tortatartó, amiért mindenképp érdemes lesz visszatérni a piacra. Legutóbb a türkiz mellett pasztell színekkel is találkoztam, púder rózsaszín és halványszürke dísztárgyak is mesések lettek. 

A kerámiákat megtaláljátok Zsuzsa Instagram oldalán, de a legjobb, ha felkeresitek a piacot, és megcsodáljátok őket élőben!

 

Fotókat Zsuzsa biztosította számunkra, köszönjük!

Fonott kosarak a lakásban

Különböző méretű és formájú fonott kosara szerintem mindenkinek van otthon, felhasználhatósága rendkívül sokoldalú. Én leginkább tárolásra használom, újságot tartok benne, de a fürdőszobában is fellelhető néhány darab a kisebb piperecuccok rendszerezéséhez. Természetességüknek köszönhetően jól belesimulnak bármilyen enteriőrbe, mivel nagyon mutatósak a tárolás mellett, dekorálásra is kiválóan alkalmasak. A kandalló mellett stílusosan bekészíthetjük a fahasábokat, de a kis kosárkák kaspóként is jól működnek és nagyon jól mutatnak szobanövényekkel, illetve egy száraz levendulacsokorral is. 

Konyhában is elkel a stílusos segítség, a nagyobbakat gyümölcskosárnak használhatjuk, a kisebbekben evőeszközöket, fakanalakat tarthatunk, falra is akaszthatjuk, de a pultra is kihelyezhetjük. Ha van kedv és vállalkozószellem lámpaernyőt is készíthetünk egy szép, régi kosárból. Ha dekorálni szeretnénk, a falra szegezve is nagyon hangulatos tud lenni a sok fonott kiegészítő. 

 

Forrás: Pinterest

Maradék parketta felhasználása a lakberendezésben

Maradék parkettából jópofa dolgokat lehet alkotni. Készíthetünk képkeretet, egynapos munkával ágyvégünk is lehet belőle, de újrahasznosíthatjuk laminált, vagy fa parkettánkat falburkolatként is, ki-ki válogathat a maga kedvére az ötletek közül.
Nálunk a családi pincében már halmozódnak a megmaradt, különféle színű és típusú parketták, és mivel pont ágyvéget keresek, eszembe jutott, hogy miért ne lehetne azt parkettából elkészíteni? Most ez lesz a következő projektünk, az Ikeás ‘Nordli’ (ágyvég nélküli) ágyunkhoz. A Pinteresten fellelhető ötletek közül a kör alakú, parkettával burkolt asztalka, a hatalmas óra, és az anyacsavarral kombinált ruha akasztó a kedvenceim.

 

Forrás: Pinterest

Kövek, kavicsok és kristályok a lakberendezésben

Nem is gondolnánk, mennyiféle célra felhasználhatóak az apró kövek, kavicsok, kristályok az otthonunkban. Semmibe, vagy kevés pénzbe kerülnek, sőt még izgi is őket keresgélni és begyűjteni egy-egy kirándulás alkalmával. Én legutóbb egy tenyérnyi, szív formájú követ találtam a Balatonnál, azóta is a gangunkon van, jó ránézni reggelente, na és kitűnő ajtótámasz is.

Lehet alátét, fürdőszobai kilépő, fényképtartó is apró köveinkből, de dekorációs célokra is felhasználhatjuk őket. Nagyon szeretem a kő anyagát és egyediségét: gömbölyű, érdes, sima, éles – egyszerűen minden szép darabnak találhatunk új funkciót a lakberendezésben is. A rózsakvarc lapokból poháralátétet készíthetünk, kőtéglák szabadtéri pad lábaként is jól működnek, de szuper ízléses és egyedi a kristályokból készült bútor fogantyú is.



Forrás: Pinterest

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!