küszöB

Igazi étkezőasztal

Régóta vágytam egy új étkezőasztalra. Több mint 3 éve költöztünk be mostani lakásunkba, és sajnos az étkező csak egy kis sarkot hasít ki a konyha-étkező-nappali hármasból. Már akkor látszott, hogy a nagy méretekkel bíró cseresznye-tölgy színben pompázó étkezőasztalunknak mennie kell.
Túlzottan nem siettem el a történetet, mindig volt fontosabb megoldandó feladat, így szép lassan fogalmazódott meg bennem, hogy egy fémlábú fa asztallappal ellátott étkezőasztalt szeretnék. Egész véletlenül futottam bele az Igazifa csapatába a neten, rögtön küldtem is nekik két képet, hogy na ilyen lábat, és ilyen asztallapot szeretnék, megoldható? Jött is a válasz hamarosan, hogy természetesen! Pár nap múlva találkoztam Ernővel, az Igazifa motorjával egy közösségi irodában bérelt kis szobában, ami bemutatóteremnek éppen nem nevezhető, de faanyagok, színminták bemutatására és a részletek egyeztetésére tökéletes helyszínnek bizonyult. Ernővel folytatott beszélgetésünk során megtudtam, hogy céljuk a bútorkészítésben újra hangsúlyossá tenni a fa szerepét. Alapanyagul a Kárpát-medencében található fafajtákat használják, régi újrahasznosított faanyagokból, pl. parasztházak építéséhez használt gerendákból is készítenek asztalokat. Előfordul, hogy a felhasznált anyag már több mint 30 éve szolgál, de nem ritkák a 100 éves darabok sem.
A mi családi étkezőasztalunknak téglalap alakú, zártszelvényű, antracit szürke fémlábai vannak, asztallapja pedig egy 30 éves tölgy deszkából készült, amely matt lakkozást kapott. Így tökéletesen alkalmas étkezésre, rajzolásra és a későbbiekben mateklecke írására is.  
Íme egy válogatás az Igazifa kínálatából, és a végén a mi asztalunk!

rusztikus tölgy asztal lap-lemez lábbal 02

fémkeretes régifa dohányzó

Csővázas bükk asztal (tovább…)

Hulladékok új élete – Tquadro asztal

A Tquadro névre keresztelt asztal minden egyes eleme mesélni tudna. Az asztallap különböző, kidobásra ítélt – de megmentésre érdemes – faanyagból áll össze: asztalos műhely maradékából, művészi alkotásokhoz fel nem használt lécekből és öreg csónak bontásából származó deszkákból, melyeket gyanta segítségével rögzítették a keretbe. Az asztalnak nagyon jól állnak a vasból kovácsolt lábak is, az ipari stílus rajongóinak tökéletes választás lehet. 

Tquadro6_(2)

Tquadro6

tq6_white

 

Forrás: Lu.Ze – facebook

Fészek Részek

A Fészek Részek alapítójával, Lackóval a Szigeten találkoztam, amikor a Florence + The Machine koncert után besétáltam a WAMP design utcájába. Lackó itt nem árult, csak vállalkozását népszerűsítette, ugyanis nehezen tudta elképzelni, hogy a fesztiválon valaki egy asztallal a hóna alatt bulizik. Saját bevallása szerint is tévedett, mert volt, aki már azon gondolkozott, hogy fogja a Krix asztalt a fesztivál végén a hátizsákjába behajtogatni. 

A Fészek Részek Környezettudatos Bútormanufaktúra Kft. egyedi igények alapján elkészített bútorokat és lakáskiegészítőket kínál. Kizárólag környezetbarát alapanyagokat használnak: a rétegelt nyírfaalap fenntartható erdőgazdálkodásból származik, festékeik mindenféle mérgektől mentesek. A termékek összeállításához nincs szükség csavarokra, ragasztóra, a fizika törvényei tartják össze őket. Tárgyaik elsődleges célja, hogy jobbá tegyék a környezetet, és mindezt elérhető áron. A bútorok variálhatóak – a Hashtag polcrendszert például többféleképpen össze is lehet állítani -, újabb elemek vásárlásával tovább bővíthető. További előny, hogy a bútorok sérülésmentesen szétszedhetők, majd újra összerakhatóak, rendkívül strapabíróak, a gyártó 30 év garanciát vállal. 

Nekem a Hashtag lámpa a választható színes textilkábellel szerelem első látásra, de a többi cuccot is szívesen látnám otthon!
Crix_asztal_webre2

gyemant_polc_targyakkal_webre-e1432808618504

lampa_webre

lampa_es_asztal_webre

 

 

Forrás: Fészek Részek

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!