küszöB

Konyhai humor

Nagy Klaudia, amióta az eszét tudja rajzol, festőként diplomázott, később ötvösként tanult Dániában. Majd találkozott a fával és a konyhai eszközökkel, azóta ez a szerelem. Konyhai kiegészítőit saját grafikával dobja fel, és a pirográfia alkalmazásával készíti. A pirográfia, azaz faégetés olyan művészeti ág, amikor fára vagy más anyagra égetéssel viszik fel a mintát. Klaudia emblematikus mintái a mókás buborék fejű fiú és lány, akik különböző helyzetekbe keverednek a faanyagon, de égetett már makit, rókát és kismadarat is tárgyaira. Szeret együttműködni másokkal, abból mindig valami izgalmas, inspiráló új projekt nő ki, így tervezett már kávézónak, kisebb boltoknak is. A humort egyik terméke sem nélkülözi, szerintem szuper ötletesek a malacos és tyúkos vágódeszkák, illetve a búváros és horoszkópos poháralátétek is.

DSCN9058

699

097

3

DSCN8983

_VSZ7506

_VSZ7511

15

 

Forrás: NK design

A természetes fa szépsége és illata

Szeretem a természetes faanyagot, jól esik ujjaimmal végigsimítani, illatát beszippantani, talán ezért is figyeltem fel a Sixay bútorokra az OTTHONDesign kiállításon, ahol élőben is megcsodálhattam a tömörfából készült bútorok időtálló szépségét.

A kézműves módszerekkel megalkotott nemesfa bútorok Szikszai László nevéhez fűződnek, aki elkötelezett az esztétika, a minőség és a természetes anyagok iránt. E három dolog feltétlen szeretete érhető tetten munkáiban. Szívesen kombinálja a különböző színű és struktúrájú faanyagokat, a felületkezeléshez kizárólag természetes alapanyagú olajokat és viaszokat használ. Munkájának legnagyobb visszaigazolása, amikor dicsérik bútorai szépségét, ötletességét és finomságát, sőt meg is vásárolják azokat. Büszke rá, hogy különleges és egyedi termékei a külföldi közönség szívét is megdobogtatják és nemzetközi szinten is versenyképesek. 

phpdh48WO

php6XjTpd

phpgqhpv1

phpjThqAU

phpM3Izmb

phptuyCWL

php32ocCI

 

Forrás: Sixay

 

 

Dizájnfogas kötélből és faágból – avagy mire is jó egy faág: befejezés

Nászajándékba kaptunk Tündétől egy csodaszép faágat, melynek történetéről itt már olvashattatok. Jó ideje tartozom a befejezéssel, azonban pár hete került csak fel a pont az i-re. De kezdem az elején. 

Amikor végigböngésztem a fához “mellékelt” Pinterest galériát, mely inspirációul volt hívatott szolgálni a fadarab felhasználására, azonnal beleszerettem a lent látható fogasba. Mindig gondot okozott a vendégek érkezésekor, hogy az ő kabátjaiknak valahogy nem nagyon jutott hely az amúgy tágas szekrényben, és a sál gyűjteményem is nehezen fért már el a szekrény oldalára szerelt törölközőtartón. Ráadásul a gardróbszekrény és a fal között pontosan egy ágnyi helyünk volt, az ég is oda teremtette!

a2a23aa38577804d3d17b668399e8d90

Kötelet és kampót vásároltunk, méricskéltünk, fúrtunk és akasztófát hurkoltunk, és már ott himbálódzott a dizájnos fogas. Az egyik végébe kerültek a kedves kis levendulás zsákocskák, amelyek LOVE feliratot formáznak. Ez is az ajándék része volt. A fenti kép mintájára ruhatisztítós fém fogasokat akasztottam az ágra, amik akkor is nagyon jól mutatnak, ha éppen üresek. Ami pedig még tökéletesebbé teszi a látványt, az három darab mintás szaténnel burkolt vállfa, melyeket a Zara Home-ban találtam. Buja színeivel és liliomos, pillangós mintájával igazi luxus hangulatot áraszt. Eddig is szerettem a gardróbunkat, de most már tökéletes. Köszi Tünde! 

faag_4

faag_1

 

A megunhatatlanul sokoldalú raklap

Nem egy új téma, de annyira sokféleképpen felhasználható, hogy az újrahasznosított dizájn rovatban mindenképpen szót kell ejtenünk róla. Tegnap például az egyik nagy bevásárlóközpont elegáns divatüzletének kirakatában kacsintottak rám a deszkalapok.  

Használhatjuk őket eredeti állapotában, azaz raklapként, vagy a szegeket eltávolítva szinte bármi készíthető az így nyert fa alapanyagból. A 3000 forint körüli raklap ár, valamint a szép rusztikus használt fa mindenképpen megéri a csiszolással, pácolással járó fáradalmakat. A raklapból készített tárgyak nem csak az ipari stílus rajongóinak otthonában mutatnak jól, hiszen a fa színezésével és kiegészítőkkel jól illeszthetőek bármilyen környezetbe. Na jó, talán egy barokk kastélyba kevésbé…

Ahogy a lakberendezés más területein, itt is fontos az egyensúly megtalálása, azaz egy vagy két karakteres darab hozzáad, túl sok viszont már elvesz a hangulatból. Az én kedvenceim azok a bútorok, ahol a fa eredeti színét pácolással vagy mintázatát antikolással emelik ki.

Nagyon tetszik például Tündéék gurulós dohányzóasztala, amit ún. whitewash technikával készített. Ez a festési mód nagyon jó antikolásra: egy meglévő sötét színre világosabb “bemosás” készül, azaz nem várjuk meg amíg megszárad a festék, hanem a felvitelt követően hagyjuk egy kicsit beszívódni, majd pár perc múlva letöröljük:

tunde_whitewash

Raklapból alapanyagból készülhet fali dekoráció, de használati tárgyak garmadája is, lehet fogas, palacktartó vagy konyhai eszközök tárolására alkalmas polc. A legegyszerűbb a dohányzóasztal, amihez csak gurulós lábakra van szükség, vagy a kanapé, amihez csupán egymásra kell helyezni a raklapokat, a munka nagy része itt inkább a matrac és a párnák elkészítése lesz. 

pallo_kuszob1

pallo_kuszob2

pallo_kuszob5

pallo_kuszob3

pallo_kuszob4

Ha valaki kedvet kapott a gyártáshoz, akkor itt talál ötleteket, hogyan válassza ki a jó minőségű alapanyagot, mire figyeljen stb.

Ha pedig nem vállalkoznál arra, hogy te gyárts raklapból bútort, de mégis szeretnél egyet, meg is rendelheted a Kalappnál.

 

Képek forrása:
TT
Ezermester
Pinterest

Bútorfestés környezetbarát tejfestékkel

Tudtátok, hogy létezik olyan bútorfesték, ami kizárólag természetes alapanyagokból készül, így teljes mértékben környezetbarát és bababarát? Sőt, mi több, nem igényel csiszolást és alapozást, bármilyen porózus felületen csodaszépen mutat, legyen szó fáról, műanyagról, üvegről, vagy fémről.

Na de mielőtt minden titkot elárulnék, hadd meséljem el, hogyan is bukkantam a tejfestékekre, és az Azúr Bagoly webáruházra.

slider_3

Egy Vaterás adásvétel alkalmával kénytelen voltam megszabadulni édesanyám régi, még a kamaszévei alatt nyűtt íróasztalától. 32 négyzetméteren nem tudok sok bútort tárolni, így lefotóztam az asztalt és fel is tettem a portálra. Pár napon belül akadt egy vásárlóm, akivel az időpontegyeztetés után közösen cipeltük le az asztalt a negyedikről, miközben puszta érdeklődésből faggatni kezdtem arról, hogy mi lesz az asztal sorsa. Vásárlóm elmesélte, hogy a felesége bútorfestő, és vállalkozásba kezdett: létrehozta az Azúr Bagoly webshopot, ahol festékeket is forgalmaz, nézzem is meg, mert az ott kapható tejfestékekkel fogják felújítani az asztalt.

Kíváncsiságommal nem bírva egyből rákerestem az oldalra. A webshopon csodálatos árnyalatú tejfestékek kaphatóak, aminek  története a régmúltra tekint vissza: már több ezer évvel ezelőtt is használtak tejfestéket, és a mai napig íróból, porrá tört mészkőből és a természetben fellelhető színezőanyagokból készül. A tartós és sokoldalú festék könnyen bárki kedvence lehet: csiszolás és alapozás nélkül használható és két rétegben felkenve tökéletes fedést biztosít.

Az Azúr Bagoly termékpalettája azóta kibővült: a tejfestékek és a bútorfestés kellékei mellet már felújított bútorokat és gyönyörű Designers Guild tapétákat és textileket is lehet kapni a webshopon. A vállalkozó kedvűek pedig egy szervezett workshop keretén belül kipróbálhatják magukat és persze a tejfestékeket.

Mivel az asztal új tulajdonosának, Áginak az e-mail címe a Vaterás adásvétel során hozzám került, bátorkodtam felkeresni és megírni neki ezt a kedves asztalcipelős történetet, valamint gratuláltam a vállalkozásához. Az pedig, hogy milyen köntöst kap a régi asztalunk Ági keze és a tejfestékek által, legyen egy jövőbeli poszt témája.

Addig pedig íme néhány inspiráló, tejfestékkel festett bútor:

milkpaint

milkpaint4

milkpaint3

 

Forrás: Azúr BagolyPinterest

 

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!